Duna Televízió: a Híradó fõszerkesztõjét is elbocsátották

2007. február 21. 18:21

Szaniszló Ferenctõl, a Duna Televízió Híradójának eddigi fõszerkesztõjétõl is megválik a most folyó csoportos elbocsátás során a közszolgálati médium - erõsítette meg Cselényi László, az intézmény elnöke szerdán az MTI értesülését. Az elbocsátott vezetõ nem érti a lépést, és perelni készül

A lépés indokairól az elnök nem kívánt nyilatkozni, ahogy azt a közszolgálati médium menedzsmentjének egyik tagjától származó értesülést sem kommentálta, hogy "bizalmi jelegû problémák" voltak a fõszerkesztõ és a vezetés több tagja között.

Cselényi László arra emlékeztetett: csoportos leépítésnél nem kell indokolnia a cégnek minden egyes elbocsátást. Szólt arról is, hogy ideiglenesen Kiss Rita fõgyártásvezetõ tölti be a Híradó fõszerkesztõi posztját.

Két hete számolt be az MTI arról, hogy a tavaly õsszel beharangozottnál kevesebb, összesen félszáz belsõs munkatársat bocsát el a Duna Televízió. Az információ szerint a menedzsment azt vállalta: ha döntõen nem változik meg a cég anyagi helyzete, a következõ két évben nem lesz újabb csoportos létszámleépítés.

Az MTI tavaly október eleji értesülése szerint akkor mintegy 580 dolgozójának hetedét-nyolcadát tervezte elbocsátani a Duna Televízió; a lépés oka, hogy a színlelt szerzõdések felszámolása, valamint az adóemelés évente több százmilliós pluszkiadást jelent a gazdasági egyensúlyára évek óta kínosan vigyázó intézmény számára.

"Különösnek tartom a döntést" - nyilatkozta Szaniszló Ferenc az MTI-nek, megjegyezve, a társaságnál töltött két év alatt kétszer kapott elnöki jutalmat, a Híradó pedig tavaly decemberben nívódíjat; szavai szerint vele a tévéelnök nem beszélt arról, hogy a leépítettek közé kerül.

Hozzátette, még január elején is arról tájékoztatta õt egy levelében Cselényi László, hogy az intézménynél zajló átalakítások "semmilyen mértékben" nem csökkentik fõszerkesztõi hatáskörét, nem nem kisebbíti érdemeit, nem érinti szakmai megbecsülését.

forrás: MTI



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!