Bemutatkozó
2015. június 26. 15:58„Mától Csíkszeredában tanácskoznak az országban anyanyelvünkön megjelenő lapok képviselői, hogy megalakítsák érdekvédelmi, szakmai szervezetüket, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületét. A kezdeményezés a nem sokkal korábban megtartott brassópojánai újságíró kongresszuson született, s a megtisztelő választás földrajzi centrum jellege miatt esett városunkra. Már induláskor leszögezzük: az elkülönülésnek még a szándéka is távol áll tőlünk, a Romániai Hivatásos Újságírók Szövetségének társult szervezeteként kívánunk tevékenykedni, azzal a céllal, hogy intézményesített kereteket teremtsünk a hazai magyar nyelvű újságírás sajátos kérdéseinek megoldására. Igen, mert sok a rendezetlen dolgunk. Teljesen megoldatlan például romániai magyar újságíró-képzés, mostanáig a leghalványabb reményünk sem lehetett arra, hogy anyanyelvünkön frissítsük fel, gazdagítsuk a szakmai ismereteinket, szélesebb körben vitákat, véleménycseréket sem igen tarthattunk magyarul, nem is beszélve arról, hogy jóformán még a gondolata sem merülhetett fel az olyannyira hiányzó magyar sajtó-szaklap megjelenésének.
A ma kezdődő tanácskozás éppen ezeknek a kérdéseknek a tisztázására hivatott, s ugyanakkor ki kell dolgoznunk egyesületünk működési szabályzatát.
Hisszük, hasznos lesz tanácskozásunk, s megfelelő keretet teremt ahhoz, hogy a romániai magyar újságírás, miközben közös fronton harcol az egész hazai haladó sajtóval az ország demokratizálódásáért, a visszarendeződés megakadályozásáért, méltóképpen szolgálja a romániai magyar nemzeti kisebbség érdekeit.”
(Hargita Népe, Csíkszereda, 1990. május 25., II. évfolyam, 113. szám)
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE – létrehozásakor: Romániai Magyar Újságírók Egyesülete: RMÚE) mindmáig az erdélyi magyar sajtóban dolgozók egyetlen hivatalosan bejegyzett civil, szakmai szervezete.
Alapszabálya értelmében céljai közé tartozik az újságíróképzés támogatása (beleértve a felnőttképzést), az újságírók jogainak és szabadságjogainak, méltóságának, illetve a sajtószabadság védelme, a nemzetközi dokumentumoknak és a hatályos román törvényeknek megfelelően. Segíti a hazai sajtóműhelyeket a szakmai színvonal megtartásában, növelésében.
Létrejöttekor az egyesülethez szinte minden szerkesztőség csatlakozott, „fénykorában” a MÚRE tagsága elérte a 400 főt. Jelenleg 225 tagunk van; s csatlakozhat bárki, aki az erdélyi magyar sajtóban dolgozik, és magát újságíróként határozza meg.
Az egyesületet Igazgatótanács vezeti, területi megbízottak képviselik Erdély majd mindegyik megyéjében, valamint Bukarestben. Működtethet szakosztályokat (zenei, sport, fotó stb.), létrehozhat több szakterületet érintő szakbizottságokat (oktatási, gazdasági, médiastratégiai, médiapolitikai stb.). Legintenzívebben működő testülete az Etikai Bizottság (Becsületbíróság), amely a romániai magyar sajtóban észlelhető jelenségekkel foglalkozik, valamint az egyesülethez benyújtott etikai panaszokat tárgyalja.
A MÚRE állandó szakmai kapcsolatokat tart fenn más határon túli sajtós szerveződésekkel, ennek érdekében részt vesz a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának és a Média Önszabályozó Testületnek a munkájában. Tagja a romániai Médiaszervezetek Konvenciójának (COM).
Bevételi forrásai: a tagdíjak és egyéb támogatások.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!