Egyház és globalizáció

Vitaest, vitával

Remekül indult, mégis sokak számára csalódással végzôdött a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által szervezett legutóbbi est: a Deus Providebit Ház Szent Mihály Termében a moderátorok – a MÚRE képviselôjeként Vajda György területi elnök és Szabó Éva, az Erdély TV munkatársa – fogadták a szinte telt házas hallgatóságot és a meghívott beszélgetôtársakat: Papp Noémi evangélikus lelkésznôt, Ötvös József református esperest, Oláh Dénes római katolikus fôesperest, Nagy László unitárius fôjegyzôt és Kelemen Sándor baptista lelkészt. A vitaest címe – Egyházunk a globalizált világban – sok olyan kérdés felvetését sejtette, amelyekre máshol, más körülmények között nem került volna sor, nem csoda, hogy szépszámú hallgatóság gyûlt össze a rendezvény kezdetére. A nagyszerû és visszafogottan objektív vitaindítót ezúttal dr. Puskás Attila, volt örmény katolikus pap tartotta. Elsôsorban vallástörténeti szempontból közelítette meg a témát, európai kontextusba helyezte a kérdést. – Az európai filozófia nagyjai szerint jó ideje új életérzésrôl beszélhetünk: a nihilizmusról. A gondolkodó embert csak a hiteles embertôl származó hiteles gondolatok gyôzik meg. A személytelen világban az ember személyességet, misztikumot, bensôségességet keres. A keresztény értékrendre, úgy tûnik, szükség van még Európában.

A moderátorok több témakörben határozták meg az est folyamát, ezek közül szó esett az ökume-nérôl, a nemrég lezajlott ökumenikus imahétrôl, a hit megélésérôl, a cölibátusról, a visszakapott egyházi ingatlanokról, az egyházak "modernizálásáról", egyházról és politikáról. A válaszokból szemelgettünk. Oláh Dénes: A hitet nem lehet privatizálni, ha közösségben élem meg a hitemet, akkor az hit. A cölibátust érintve, ha ilyen szinten kötelezem el magam, akkor az az én magánügyem, senkinek sincs beleszólása. Visszakapott ingatlanaink javítása óriási költségekkel jár, és nem volt teljes vissza-szolgáltatás. Ötvös József: Háromféle ökumenzimus létezik – a protokollökumenzimus, amikor a püspökök egymás mellett harcolnak egy-egy közös ügyért. A kényszer-együttmunkálkodás, mint ez a mai este, és végül az a helyzet, amikor egy családnak más-más vallású tagjai is vannak, de együtt nônek fel, tisztelik egymást. Trianon elôtt két református templom volt Vásárhelyen, ma tíznél több, azt hiszem, elég jól teljesítettünk. Nagy László: Mi másképpen közelítjük meg a vallást, a hitet és Jézus személyét is. De Erdély nem a vitafórumok színhelye kell legyen, túl kell lépnünk a felekezetieskedésen. Ilyen vita amúgy sem volt soha közöttünk. Az unitárius egyház egykori javainak 30%-át kapta csak vissza, ezek zöme használhatatlan. Papp Noémi: 1960-ban a fôtéri templomunkat lebontották, két lakhatatlan zsidó házat kaptunk helyette. Ott szenteltük fel az imaházat, a tavaly pedig átadtuk a Luther Házat, mert az élet megy tovább. Kelemen Sándor: A baptista egyházak függetlenítették magukat az államtól, minket a gyülekezeteink tagjai tartanak el.

Vajda György feltevésére, miszerint modernizálni kellene az egyházakat, a liturgiát, átírni az egyházi énekeket, elhatárolódás volt a válasz. Nagy László elmondta, a legtöbb ének zsoltár, több száz éves, ezek imádságok. Mai énekeket gitárkísérettel bárki énekelhet az ifjúsági istentiszteleteken. – Ha valaki kívülrôl szemléli az egyházat és nem belülrôl, az nem az egyház hibája. Ötvös József szerint nagy kihívás összeegyeztetni az énekeskönyv énekeit a mai világ kívánalmaival, az egyház ezt az utat keresi, különbözô generációkhoz próbál szólni. Az egyház és a politika viszonyát az idô határozza meg. Amikor a Székelyföldön három magyar párt van, az egyház, a lelkész nem politizálhat. Az egyháznak nemzetek fölötti küldetése van, de a nemzetmegtartást is szolgálja. Nagy László hozzátette, szorgalmazták, hogy a helyi tanácsokban is legyen jelen az egyház képviselôje, de függetlenként. – Mi már ültettünk tárgyalóasztalhoz politikusokat.

A beszélgetésen számos egyéb témáról is beszélgettek a résztvevôk. A jól induló est azonban zavarossá, mondhatni botrányossá vált: a mûsorvezetô egyrészt túl indiszkrét, háttérinformációkat nélkülözô kérdéseket is feltett, a jelenlévôk közül páran pedig mereven elzárkóztak a válaszok elôl, amelyekre esetleg a résztvevôk is kíváncsiak lettek volna. E sorok írója nem személyes dolgokra volt kíváncsi, hanem arra, hogy miként ôrzi meg tekintélyét, hitelességét az egyház (bármelyik is) ebben a felgyorsult világban, hogyan képes megszólítani, visszahívni az eltávolodottakat, miképpen kíván idomulni a fiatal generációk igényeihez úgy, hogy közben hitét, értékeit, hagyományait megtartja. Válasz híján távozott.

Nagy Botond