Népújság: Tanácskozás az erdélyi magyar sajtó jövõjérõl
2014. május 14. 12:13A múlt héten Tatrangon tartotta tavaszi közgyûlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, illetve tanácskozott a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója és köszöntötték a szervezõ 165 éves Brassói Lapokat. Ugyanakkor a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének küldöttsége bemutatta a tavaly a Bánságban szervezett riporttábor nyomán született írásokat tartalmazó Szigetlét címû kötetet.
A tanácskozáson az erdélyi magyar sajtó jövõjérõl folyt a vita. A közszolgálati rádiózásról Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió fõszerkesztõ-helyettese, a nyomtatott sajtóról Ambrus Attila, a Brassói Lapok fõszerkesztõje tartott elõadást.
Ambrus Attila szerint, amikor megjelentek az elsõ fényképezõgépek, egyre inkább elfogadottá és elterjedtté vált az a vélekedés, hogy a festészet halott. – Nem ez történt, ma már elmondhatjuk, hogy a fotózás vált mûvészetté, és a képzõmûvészet továbbra is az emberi szellemnek a fényûzése maradt, és sokan vannak, akik pont ilyen szellemi fényûzésben akarnak élni. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan analógia, amely a sajtóra is vonatkoztatható. Azt remélem, és úgy gondolom, hogy a nyomtatott sajtó nem fog eltûnni, hanem az online felületeken megjelenõ tartalmak fognak úgy változni, ahogyan a fényképek változtak át valóságos mûvészetté – mondta. Véleménye szerint egyre többen fogják felismerni, hogy a kommunikációnak vannak szakmai és technikai alapelvei, amelyeket éppen azért kell betartani, hogy valóban hatásosak, elfogadottak legyenek, és bizonyos társadalomformáló jellegük is megmaradjon, hiszen e nélkül a sajtónak nem lenne semmilyen szerepe, és nem lenne fontos a sajtó.
Kijelentette: a sajtó emóciókat közöl, miközben lehetõséget teremt arra is, hogy bizonyos jelenségeket, folyamatokat újragondoljunk, és tulajdonképpen tudatalatti szerepe van az egyén esetében is és a társadalom esetében is. A közösségi portálok is hasonlóan emóciókat közvetítenek, de jelen pillanatban Kelet-Európában – eltérõen a világ többi részétõl – ez inkább a gyûlölet propagálásában, terjesztésében nyilvánul meg, és sajnálatos módon nem a kulturált vitának és az eredményes véleményütköztetésnek a felülete, hanem a szélsõségek megerõsödésének a színtere. Úgy gondolja azonban, hogy ez le fog tisztulni, a nyomtatott sajtó pedig megmarad, de ahhoz, hogy megmaradjon, természetesen erõsödnie kell.
A továbbiakban Ambrus Attila arról beszélt, hogy jelenleg a kelet-európai országokban politikai cenzúráról aligha beszélhetünk, de a gazdasági cenzúra annál erõsebben érvényesül. Ezért hangzott itt el, hogy azt a nyomtatott sajtót, amely bizonyos szempontból hasonlatos a mûvészfilmekhez, valamiféle gazdasági támogatásban kellene részesíteni. Ez a támogatás nem példa nélküli, hiszen az Egyesült Államoktól Pápua Új-Guineáig mindenhol gyakorolják. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy azok a vállalkozások, amelyek megjelentetik a nyomtatott lapokat, kevesebb adót fizetnek, vagy egyáltalán nem fizetnek adót, és így a megmaradt összeget arra fordíthatják, hogy egyre színvonalasabb lapot tudjanak megjelentetni, és ezek a lapok állandóan alkalmazkodni tudnak az újabb és újabb olvasói elvárásokhoz. Hangsúlyozta, hogy a jogi biztonságra is szükség van a terjesztõk fegyelmezetlensége miatt, amelyek nagyon sokszor több tízezer lejt lopnak el tulajdonképpen a lapkiadó vállalatoktól, és semmilyen jogi úton ezt nem lehet megtéríteni.
Ugyanakkor szükség van arra, hogy fiatal olvasókat neveljünk, ezért fontos az, hogy XII. osztálytól elindítsunk egy olyan programot, hogy minden tizenkettedikes diák az általa kedvelt napi- vagy hetilapot ingyenesen megkapja. Ezt sem mi találtuk ki, Franciaország gyakorolja, hiszen rájöttek, hogy az értõ médiafogyasztó élhetõ társadalmat épít magának, egy olyan társadalomban, ahol elzárt az információ, elbutítjuk és szavazógépekké alakítjuk õket. Mint mondta, szükség van arra, hogy a közkönyvtárakba eljussanak az irodalmi-mûvészeti folyóiratok, az iskolák könyvtáraiban is ott legyenek, hogy az olvasás ismét visszanyerje azt a szerepét, amellyel rendelkezett a ’90-es fordulat tájékán. – Ez sem lenne különleges jelenség, hiszen arról beszéltünk itt, hogy az amerikai 20-25 éves fiatalok lassan visszatérnek az olvasáshoz, megváltoznak a médiafogyasztási szokásaik. Úgy gondolom, nem kellene elveszíteni azt, ami jelen pillanatban megvan, azaz a nyomtatott sajtót, ha tudjuk, hogy néhány év múlva megváltoznak a médiafogyasztási preferenciák, és egyre többen térnek vissza a nyomtatott újsághoz. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt a nyomtatott sajtót, amely reményeink szerint európai színvonalú és magyar szellemiségû, megõrizzük, fejlesszük, azért, hogy amikor erre újra társadalmi igény jelentkezik, tudjunk erre az igényre válaszolni – hangsúlyozta Ambrus Attila, a Brassói Lapok fõszerkesztõje.
A kétnapos tanácskozás programjába egy borkóstolót is beiktattak a szervezõk a brassói Pilvax vendéglõben. A Pilvax a belváros szívében található, brassói magyar üzletember tulajdonában. Tulajdonképpen nemcsak vendéglátó hely, hanem kulturális események színhelye is, számos kulturális rendezvényt támogat a tulajdonos, Gábor Imre. Mivel a Barcaság nem bortermõ vidék, magyar borokat kóstoltunk, elsõsorban Villányi és szekszárdi borokat, de a borkóstoló végén megízlelhettük a tokaji aszút is.
Szombaton hivatalában fogadta a magyar újságírókat George Scripcaru, Brassó polgármestere, Ambrus Römmer Sándor, Brassó megye prefektusa, illetve Adrian Vestea, Rozsnyó polgármestere.
Ellátogattunk a rozsnyói várba, amelyet jelenleg gyors ütemben tataroznak, így rövidesen a Barcaság egyik kiemelkedõ látványossága lehet.
A várat egyes vitatott vélemények szerint a 13. század elején a II. Endre király által betelepített, de 12 év múlva kiûzött német lovagrend építette. Történészek úgy vélik, sokkal valószínûbb, hogy a 14. század végén vagy a 15. század elején emelték, amikor a török gyakran veszélyeztette e vidéket. Feljegyzések szerint 1562-ben János Zsigmond is megfordult a várban. 1612-ben Báthori Gábor fejedelem haddal támadt a városra, mire a lakosság a várba menekült. Báthori kétnapi ostrom után a várat elfoglalta, mivel kút hiányában a védõk vize elfogyott, és így kénytelenek voltak megadni magukat. A vár az 1658. évi tatár betöréskor sikeresen állt ellen az ostromnak, majd két év múlva, 1660-ban II. Rákóczi György kancellárja, Mikes Mihály is eredménytelenül ostromolta. 1688-ban a szászok nagy örömmel fogadták Bádeni Lajos õrgróf csapatait, akik viszont kifosztották a várost. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a kurucok, majd Rabutin serege vonult be, és ez utóbbiak 1718-ban fel is gyújtották Rozsnyót. A tûz átterjedt a várra, épületei a lángok martalékává lettek. Alig állították helyre, 1802-ben hatalmas földrengés rázta meg az erõdítményt: leomlott az öregtorony, a kápolna, a raktárak nagy része, a falak pedig megrepedtek. Miután a vár hadi jelentõsége megszûnt, állagával senki sem törõdött, Rozsnyó vára pusztulásnak indul.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
