Riporttábor Farnason, 2. nap: Zsobokmustra pálinkával

Kalotaszeget meghatározzák hagyományai, szokásai és ékes kincstárai. Ezeket a szépségeket az ember nem gyõzi kutatni, és fõleg nem bír betelni a látványukkal. Tudtuk és bízva indultunk el az elsõ naptól kezdve, hogy megismerjük a közeli településeket, és ezt a lelkesedést nem gátolta, sem az idõjárás, sem a fáradtság. Az emberek a legõszintébb jóindulattal fogadtak, mérhetetlen örömmel mutatták nekünk a nagyszülõktõl örökölt értékeiket. A cifra bútorok, népviseleti ruhák és varrottasok számukra felbecsülhetetlen eszmei értéket jelentenek.

Lerítt rólunk, hogy nem vagyunk környékbeliek, mert minden, a falusiak számára hétköznapi dologra roppant módon rácsodálkoztunk. Bárhová mentünk, szívesen fogadtak, válaszoltak a kérdéseinkre, minden földi jóval kínáltak minket. Arra is volt példa, hogy miközben gondolatainkba merülve sétáltunk a falu utcáin, megszólítottak minket a helyiek, mert hallották a Kolozsvári Rádióban, hogy újságírótábor van Farnason.

Míg kutattunk a festõmûvészek után az alkotótáborban a tûzforró melegben, lejárva a cipõnk talpát, rengeteg kincset találtunk, amely inspirált bennünket az alkotásra. Az alkotás számunkra kétértelmû volt, mert míg vártunk kolléganõnkre, rájöttünk, hogy nemcsak a riportozásban tudunk jeleskedni, hanem a pózerkedésben is. A fotózkodás szombaton ragályosan terjedt a farnasi riporttáborban, erre jónéhány fénykép a bizonyíték.

Zsobok nemcsak népviseletérõl híres - mint tapasztaltuk - hanem vendégszeretetérõl is. Épp csak megúsztuk a napszúrást a nagy riporterkedésben, így miután mindenféle tudatos cél nélkül árnyékról árnyékra kóvályogtunk a faluban, hirtelen egy isteni szikra megsúgta, mi is tudna felvidítani minket. Minden pillanatok alatt történt: ösztönösen vitt minket a lábunk, amikor egyszer csak egy nyitott kapunál jobbra tekeredett a nyakunk. Mekkorát tekeredett… de úgy is maradt! Nem akármi, buli volt aprajafalván – állapítottuk meg -, s mivel bebambultunk, az udvaron ünneplõ húsz ember kénytelen volt mosolyogva köszönni nekünk. „Eh, biztos kívánják a pálinkát”, gondolhatták volna, de bizonyára csak naívan figyeltek minket - pedig nem tévedtek volna nagyot. Ekkor ötlöttük ki ugyanis az agykapacitásunkat kímélõ tervet: visszafele – mondjuk két perc múlva- ismét bekukkantunk hozzájuk, bekommandózzuk magunkat a kerti partiba, ezután következik egy rövid csevej. „Kértek pálinkát?”, kérdik majd tõlünk; „jaj, nem, nem” mondjuk mi igenlõen; ismét csevej, aztán kopóra fogjuk a figurát. Az elképzeléseink szerint történt minden. Miután lenyeltük a meggypálinkát, kaján vigyorral a képünkön megköszöntük azt (kaján vigyor természete: önelégült), majd feltûnésmentesen távoztunk. Mi erre a vendégszeretetre csillagos 10 pontot adunk. Kollégánk szerint, a vodka fokát lépésben mérik, szerintünk a zsoboki vendégszeretetet pedig meggypálinkában.

Fáradtan és anyag híján tértünk vissza a tábor helyszínére. Noha nem arról van szó, hogy egész nap lustálkodtunk, hanem kifogott rajtunk a technika ördöge. Miután minden interjút elkészítettünk, úgy gondoltuk, ha már Zsobokon járunk, betérünk a község templomába, amirõl már sokat hallottunk. Bánatunkra nem csak a kocsma volt zárva, hanem a templom is. Nem a mi napunk - gondoltuk, pedig még nem is tudtuk akkor, hogy szabadnapot vett ki az isteni gondviselés. Egyelõre nem tudjuk miért és hogyan, de két napi rögzített interjúnk lett oda…

Ambrus Kata, Demeter Emõke, Fülöp Beáta e.h. alias A Lányok