Szabadság: Vén rókák és hat lány az erdélyi magyar értékek és az „ellopott” vár nyomában

Jó muri volt, közben pedig született pár riport. Muri és riport? – Muriport – összegezhettek mindazok, akik több napra elmentek, vagy éppen csak meglátogattáka Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) kalotaszegi riporttáborát. A Szilágy megyei Váralmás községhez tartozó Farnason mûködõ idõsek otthona mindenesetre rég nem volt ennyi élettel és jókedvvel teli, mint a tábor négy napja alatt, s hogy néhány csendórát is kaptak az ott lakó idõsek (és fõleg gondozóik), az csupán annak köszönhetõ, hogy olyankor éppen minden újságíró és leendõ újságíró terepen volt, anyagokat készíteni a Kalotaszeg ezen részén fellelhetõ magyar értékekrõl. Merthogy ez volt az akció „fedõneve”: Vidékrõl vidékre – újságírók erdélyi magyar értékek nyomában. Ha a tényekhez ragaszkodunk, akkor azt is el kell mondanunk, hogy ez már a MÚRE ötödik riporttábora volt.

A Farnasar érkezõ vendégeket a házigazda szerepét is betöltõ Molnár Irma lelkész fogadta, aki csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb riporttémákat: megható történeteket a közeli, zsoboki gyermekotthon, illetve lakóinak életébõl, a farnasi öregotthon megszületésének a részleteit, a zsoboki sikertörténetet, amely révén lett malom, pékség, tejfeldolgozó üzem és elkezdtek visszatelepedni a Kolozsvárra vagy Bánffyhunadra elköltözött helybéli fiatalok. De beszélt a zsoboki emberekrõl is, a helyi asszonyokról, akik éveken át kézmunkáztak, hogy aztán a Németországban eladott varrottasok árából a helyiek – többek között – leaszfaltozhassák az utat. S hogy köszönték ezt meg a férfiak? Nos, a helyi hagyomány szerint az asszonyok nem ülnek le enni egy asztalhoz a férjeikkel, hanem mögöttük állva várják, ha netán uruknak lenne valami kivánságuk...

Mindezekhez a témákhoz hozzáadódnak azok, amelyek - ahogy mondják – az utcán hevernek, s amelyeket egy újságírónak meg kell látnia. Mert ki hallott még kocsma nélküli faluról? Ki látott ilyen régi, múzeális értékû vízszivattyút az egykori, igencsak omladozó tûzoltólakban felejtve? Vagy ki látott pisztrángtenyészetet ott, ahol eddig patak sem volt?

További témákkal vagy éppen magyarázatokkal olyan meghívottak szolgáltak, mint a kalotaszegi Péntek János akadémikus, Seres Dénes Szilágy megyei szenátor és a nemrég kinevezett Szilágy megyei alprefektus, Szilágyi Róbert. Az esti borozások közepette pedig arra is volt idõ, hogy a tábor résztvevõi ne csak a régi történeteket, legendás újságírós sztorikat elevenítsék fel, hanem az aznap hallottakat-látottakat átbeszéljék és megvitassák, a fiatalabbakat jóakarattal, de nem elég tapintattal „kioktassák”... De, hogy azért ne érje utóbbiakat se túl nagy trauma, az öregebb nemzedék, a „vérprofik” is megmutatták – akaratukon kívül -, hogy õk is tudnak bakot lõni, és másfél órás interjút elveszíteni, a technika ördögének csekély közremûködésével.

Az íróasztalok mögül kiszabadult szerkesztõk, a riport mûfajában hétrõl hétre jeleskedõ közismert újságírók és a szárnyaikat próbálgató egyetemisták/mesterisek egyvelege remélhetõleg nemcsak a tábori hangulatra volt pozitív hatással, hanem az elvégzett munka eredményére is. Ez azonban kicsivel odébb derül majd ki, a remélhetõleg még idén nyomdába kerülõ riportkötetbõl. Addig, ízelítõnek – riportok helyett -, íme egy kis tábori napló (enyhén rövidített formában), a legfiatalabbak tollából...

Balázs Bence
Megjelent a Szabadság 2014. július 12. számában