A közös médiaZsolt
2016. szeptember 14. 14:36A közösen megélt médiamúlt címmel hirdetett pályázatot a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 2015 végén. Azt tűztük ki célul, hogy egyesületünk ne csak a napi/heti megjelenések, műsorok követéséből és a jelenségek elemzéséből vegye ki a részét, hanem járuljon hozzá a médiatörténeti kutatásokhoz is,a történeti vonatkozások, régebbi jelenségek vagy folyamatok rögzítésével.
A pályázóknak interjú(k) formájában kellett bemutatniuk egy-egy médiaműhely (lap, rádió- vagy tévéműsor, portál) történetét, indulását, fontos időszakait, esetleg megszűnését. A pályamű foglalkozhatott egy-egy újságíró életével, történetével, akár egy fontos téma korabeli mediatizálásának a hátterével is.
A pályázat díjátadása szintén szeptember 17-én lesz, Nagykárolyban. A díjazottak pedig ebben az esetben is majdnem azonos keresztnevűek!
A zsűri - dr. Cseke Péter egyet. tanár, dr. Szabó Zsolt docens és dr. Győrffy Gábor adjunktus - úgy döntött, hogy csupán két első helyezést javasol kiosztani, ugyanakkor fontosnak tartja a hasonló, sajtótörténeti jelentőségű anyagok gyűjtését a továbbiakban, akár pályázati kiírás keretében, akár más formában.
Írott sajtó kategóriában Ferencz Zsolt, a kolozsvári Szabadság napilap munkatársa, audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa veheti át az első díjat Nagykárolyban, a MÚRE szakmai rendezvénye keretében, a nívódíjasokkal és a Pro Amicitia-díjassal együtt.
A rendezvény teljes programja itt olvasható.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!