Ismét befürödtünk Nagykárolyban

2015. szeptember 22. 21:19

Másodízben rendezte idén szeptemberben Egyesületünk őszi szakmai találkozóját Nagykárolyban. Két fürdőzés közt előtérbe kerültek az egészséggel kapcsolatos témák, a hölgyek domináltak a díjátadáson, s megismerhettük a MÚOSZ új elnökét, Komlósi Gábort.

Elnöki beszámoló

A szokásos forgatókönyv szerint a Közgyűléssel kezdődött a találkozó érdemi része a nagykárolyi Termálstrandon. Rácz Éva elnöki beszámolójából alkothattunk helyzetképet a MÚRE jelenéről. A tagdíjat fizető tagok száma 214 (szeptember 11-i adatok szerint), a tagságot kérők közül 7 új tag rendezte belépését és fizetett már tagdíjat. Tagdíjmentességet élveznek továbbra is a 70 év felettiek, jelenleg 55 tag.

A 2015 márciusában Kolozsváron tartott közgyűlésen fogadtuk el az alapszabály-módosítást, hogy megfeleljünk egy további pályáztató (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala) kiírási feltételeinek. Az őszi kirásra leadott teszt-pályázat sikeres volt: támogatást kaptunk A Holnap sajtója – a sajtó holnapja című októberi nagyváradi rendezvényünkre.

Csíkszeredában május 15-16-án ünnepeltük a MÚRE 25 éves fennállását (lásd összefoglalónkat).

Radnaborbereken és Óradnán riporttábort szerveztünk július 10-12. között. A rendezvényen Kolozs, Temes, Kovászna, Brassó, Maros, Hargita megyéből érkeztek kollégák, 9 szerkesztőség képviseletében, valamint 2 újságíró szakos és egy középiskolás diák is bekapcsolódott. Eredménye: a Szűcs László által szerkesztett Nem magyarul magyarok című kötet, amelyet szeptember 12-én bemutattunk a X. Óradnai Magyar Napokon.

Ugyancsak a nyár folyamán a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) meghívására, egy csoport MÚRE-tag újságíró részt vett a VMÚE verseci riporttáborában is, a környék kisebb falvaiba, szórványközösségeibe is eljutva.

A területi szervezetek tevékenységei közül állandóknak mondhatók már a Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon tartott klubtalálkozók, de a területi képviselők és más tagok igyekezete ellenére, ezek iránt mérsékelt az érdeklődés. Töretlen viszont focistáink lendülete, ők Maros megyében szinte folyamatosan (és általában sikeresen) játszanak.

A Sportújságírók Szövetségének meghívására, a MÚRE focicsapata, a PRESSing részt vett és 3:8-ra kikapott első barátságos nemzetközi labdarúgó mérkőzésén a magyar sportújságírók (Lisztes Krisztiánnal erősített) válogatottjától.

Új arculatot kapott honlapunk (www.mure.ro) júliusban. A felületen keresztül a tagságnak lehetősége van regisztrálni, belépni és fényképét, adatait folyamatosan frissíteni (az admin-felületen keresztül) – pontosabbá téve ezzel a kapcsolattartást.

Szintén újdonság, hogy kedvezményeket sikerült elérni tagjainknak, művészeti intézményekben: kedvezményes bérletet nyújt tagjainknak a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Szigligeti Színház (ún. szabad bérleteket) és a Kolozsvári Magyar Opera, illetve szakmai jegyeket vásárolhatunk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatnak előadásaira.

A további tervekről

Több helyszínen (Besztercén, Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen) mutattuk illetve mutatjuk be a Nem magyarul magyarok című MÚRE-riportkötetet, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával sikerül kiadni.

Előkészületben van egy szakmai kiadványunk, a Mindennapi újságírás projekt részeként összeállított kötet, amelynek kiadására a BGA erdélyi regionális pályázatán kaptunk résztámogatást.

A májusi ünnepségen meghívást kaptunk Winkler Gyula EP-képviselőtől novemberre, a Magyar szórvány napjára, Hunyad megyébe. A lapszámunk megjelenése után zajló hétvégi program szervezője a Corvin Savaria Társaság.

A meg nem valósult projektek sorában fontos megjegyeznünk, hogy nem sikerült jubileumi évkönyvet kiadni a 25 éves évfordulónkra: felkértük a volt elnököket publikálásra, de választ egyiküktől sem kaptunk. És ami még mindig nehezen megy: a fiatalok bevonása a szervezeti életbe. Vagyis, annak ellenére, hogy csatlakoztak fiatalok is, közülük egyeseket nehéz rávenni, hogy eljöjjenek rendezvényeinkre. (Ahogy valaki este kajánul megjegyezte: lehet, hogy szám szerint kevesebben vagyunk, mint negyedszázada, de kilóra ugyanannyian.)

Élő a kapcsolat

A Közgyűlés az elnöki beszámoló elfogadása után megismerhette Komlósi Gábort, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökét, a nevét viselő oktatási stúdió alapítóját, sportújságírót, szerkesztőt. A károlyi találkozó megerősített a vélekedésünkben: Komlósi elnöksége garancia arra, hogy az eddigi jó kapcsolatok a két szervezet között erősödjenek, még tartalmasabbá váljanak. Az elnökök máris sok kapcsolódási pontot látnak a szervezetek munkájában, illetve a 2016-os olimpiai évet (futballostul) szeretnék kihasználni közös sportújságírással kapcsolatos projektek megvalósítására. Emellett, a tervek között szerepel az is, hogy a 2014-ben megújított együttműködési megállapodás mellé konkrét csalekvési tervet dolgozzanak ki, különös tekintettel az oktatási együttműködésekre.

Ugyancsak fontos mozzanata volt a Közgyűlésnek, hogy a kollégák megbízták Farczádi Attila ügyvezetőt, hogy tavaszig készítsen elő egy javaslatcsomagot egy hazai sajtókamara esetleges létrehozázára. Mint elhangzott, Romániában ma sincs, és korábban sem volt összhang a szakmában arról, hogy szükség van-e kamarára, amely tagsághoz és saját maga által kibocsátott engedélyhez kötheti az újságírószakma gyakorlását. Ugyanakkor, a téma „felmelegítése” mellett szól, hogy a szakmában ma bárki, bármilyen előzetes ismeretek és akár múfaji vagy sajtóetikai felkészültség nélkül is dolgozhat.

Egészségünkre!

Szombaton délelőtt immár a Károlyi-kastély volt a helyszíne a szakmai előadásoknak. Annak ellenére, hogy nem klasszikus sajtós témák kerültek terítékre, a kollégák kitartó érdeklődéssel követték az elhangzottakat, s egy komolyabb sajtótájékoztatót megszégyenítő mennyiségű (és minőségű) kérdés hangzott el. Ritli László Csongor Egészség, turizmus, biztosítás címen adott elő, összefoglalójából hiteles képet kaptunk a hazai egészségügyi, egészségbiztosítási rendszer működéséről. Sajtótól a kultúrdiplomáciáig címmel régi köztévés barátunk, Havasi János a Párizsi Magyar Intézet új vezetőjeként beszélt a rá váró kihívásokról, míg hasonló közegben szerzett tapasztalatait Bartha Csaba kollégánk, a Budapesti Román Kulturális Intézet korábbi munkatársa összegezte.

Rendkívül érdekes volt az egyetlen hazai pszichoszomatikus pszichológus, Erdős Alpár Stresszkezelés, egészség című élvezetes előadása, amelynek folytatásaként felmerült az is, hogy tudományosan felmérjék az újságírók stressz-szintjét, és megtanítsák annak csökkentését (a témára visszatérünk).

Vendéglátónk, a Nagykárolyi Termálstrand munkatársa a strandturizmus és a hozzá kapcsolódó pr-tevékenység rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot.

Rendezvényünket támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Communitas Alapítvány.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!