Sajtófotók és riportkötet Csíkszeredában
2018. március 08. 15:34Díjátadóval zárul Csíkszeredában március 23-án, pénteken 16 órától a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Brassai 2016 sajtófotó pályázat anyagából válogatott kiállítás a Megyeháza Galériában.
Egy esztendeje ugyancsak a Megyeháza Galériában láthatta a közönség az előző sajtófotó pályázat anyagából válogatott kiállítást, melyet többek között Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke is méltatott
A tárlat finisszázsán veszik át a díjakat – a kiállított anyag méltatását, valamint a képekből válogatott album bemutatását követően – a pályázat székelyföldi, elsősorban Hargita megyei díjazottai, valamint azok, akiket műveikért a zsűri dicséretben részesített.
A találkozó második részében mutatjuk be azt a riportkönyvet, amely az Egyesület tagjainak tavaly nyári dévai táborában készült írásait és képeit tartalmazza. A Kövek, sorsok, bányák, emberek – Hunyad megyei riportutak című kötet Déva, Vajdahunyad, Kalánbánya, a Zsil-völgye szórványmagyarságának múltját és jelenét mutatja be, a MÚRE szórványközegben készült riportválogatásainak negyedik darabjaként.
A találkozóra minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A „dobogósok” nevét korábban közzétettük. Dicséretben részesültek (ábécérendben):
Albert Levente (Sepsiszentgyörgy)
Iochom Zsolt (Csíkszereda)
Kis Szilárd (Csíkszereda)
Martinek Imre (Torontálvásárhely, Vajdaság)
Obrusánszky Borbála (Budapest)
Sándor Csilla (Kolozsvár)
Sánta István Csaba (Sepsiszentgyörgy)
Sinka Pál (Pécska)
Szabó Mária (Budapest)
Szekeres Attila (Sepsiszentgyörgy)
Zunko Barnabás (Ungvár, Kárpátalja)
Zsámbok Zoltán (Arad)
Minden díjazottnak gratulálunk!
A Brassai fotópályázat megvalósulását támogatta a BGA Zrt.
A tavalyi megnyitóról ITT olvashatnak tudósítást.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!