Egykori vezetőjétől búcsúzik a Marosvásárhelyi Rádió

2017. április 05. 21:13

Meghalt Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének nyugalmazott vezetője. Életének 77 esztendejéből 55-öt a rádióban töltött. Volt az ifjúsági műsor szerkesztője, majd a művelődési műsoroknak szentelte életét. Aligha akad az erdélyi magyar művelődési életnek olyan kiemelkedő személyisége, akit ő ne szólaltatott volna meg a Marosvásárhelyi Rádióban. Leginkább a színház, a színészek munkája érdekelte. Neki is köszönhető, hogy a rádiót egy időben a nyolcadik erdélyi magyar színházként emlegették, hiszen a Rádiószínházban 1985-ig műsorra került a legtöbb erdélyi magyar színelőadás.

Alig diplomázott a kolozsvári egyetemen 1962-ben, máris a Marosvásárhelyi Rádióhoz került, a Székelyföld rádiójához, amelyet ő is bejárt keresztül-kasul, mikor riporterként, mikor szerkesztőként, hiszen a Vastaps – a rádió nyí1t műsora – a helyszínen készült, a közönség részvételével. Az ifjúsági műsornak, a Szivárványnak is ő találta ki átfogó szerkezetét, majd a Művelődési műsorokban a színházi rovatok szerkesztője lett.

1985-ben, amikor megszűntették a területi stúdiókat, a Gyerekkönyvtárhoz került. Ott is rádiósnak tartotta magát – mint mindannyian – s másolatokat készített a legértékesebbnek tartott hangszalagokról, hiszen attól félhettünk, hogy a Bukarestbe szállított hangtárnak a megsemmisítés lesz a sorsa.

1989-ben hitetlenkedve fogadta a változás hírét, aztán annál nagyobb lendülettel fogott újra munkához. Megteremtette a Helikont, azt a művelődési magazinműsort, amelyben zene, irodalom és színház, az előadóművészet megannyi ága otthonra lelt. De előbb meg kellett újra alapozni az újraindult Marosvásárhelyi Rádiót és ehhez ő is hozzájárult. 1990 márciusában a kórházban kereste meg Juhász Ilonát, akinek megrázó történetét Jászberényi Emese által ismerhette meg a világ.

A föllendülő művelődési élet hű tükre lett a műsora, amelyben nemcsak a nyílt színen látható-hallható teljesítményeket mutatta be, de a kulisszák mögül olyan felemelő csemegéket is, mint Sütő András és Sinkovits Imre vidám, felszabadult beszélgetése a művészetről, a művész felelősségéről, olyan témáról, amelyről kötetlenül, pátosz nélkül szinte lehetetlen megszólalni, de Jászberényi Emese felfigyelt az alkalomra és szalagra rögzítette.

1991-ben a magyar szerkesztőség vezetője lett, s ez újabb feladatokat jelentett: a Székelyföld legjelentősebb szerkesztőségének helyzetét kellett őrizni, sőt erősíteni.

Fiatal munkatársakat kellett kiválasztania, akik közül a legtöbben ma is a rádiónál dolgoznak, új műsorokat kellett bevezetni, hiszen nőttek az elvárások is, de eközben óvta a rádió hagyományait is. A rádió szünetjelére is büszke volt, amelyet férje, Kozma Mátyás hangszerelt – magyar népdalból. A több évtizedes hangfelvételeket felfrissíttette, kazettára másoltatta,  és a rádió kiadásában kazettákon váltak hozzáférhetővé a hangtárból kiemelve olyan produkciók, amelyek méltán váltották ki a közönség érdeklődését. Az erdélyi rádiókabaré sem született volna meg nélküle, és neki köszönhetjük a rádió 40 éves évfordulójára kiadott könyvet is – Szól a rádió – amelyben a rádió  története mellett a munkatársak munkáival is megismerkedhetünk: interjúk, elemzések, riportok, Jászberényi Emese szerkesztésében.

Nyugdíjasként is követte a rádió munkáját, az újabb teljesítményeket. Érzékenyen figyelt mindenre, ami a rádióval kapcsolatos volt. Manapság is, az Aranyszalagtárban megelevenedő hangfelvételek között gyakran halljuk a riporter Jászberényi Emese hangját, aminthogy ezután is helyet kell kapnia a műsorban a számtalan interjúnak, riportnak, műsorrészletnek, Jászberényi Emese örökségének.

Gáspár Sándor

Ossza meg másokkal is!

Tweet

Szóljon hozzá!