Szép is, jó is

2017. március 13. 13:00

Megkérdezték, hogy mit gondolok arról, hogy a stúdióban a kolléga Szép jó napot kíván Jó napot helyett.

A kapcsolatteremtés egyik fontos eleme a köszönés. Talán az az egyik legrégebbi illemszabály, hogy találkozáskor üdvözöljük egymást. Keveset beszélünk róla, hogy a köszönés a szómágia révén az egyik legemberibb gesztusunk: a kimondás által valami jót szeretnénk létrehozni, pozitív irányba befolyásolni a másik ember életének egy szegmensét. Gondoljunk csak bele, a vallásos köszönési formulák közül az Áldást, békességet (kívánok) még szó szerint jelzi, mi is a fontos. De ismertek az olyan köszönési formák, amelyek bizonyos foglalkozásokhoz köthetőek, pl. a bányászoknál (Jó szerencsét), a hajósoknál (Jó szelet). Gyerekkoromban falun a férfiak úgy köszöntötték egymást, hogy Erőt, egészséget.

Mára sok minden megváltozott. Jó esetben még köszönünk egymásnak, de gyakran tapasztalhatjuk, hogy rövidülnek az üdvözlési formulák (Jó napot kívánok →Jó napot →Napot). Az is átalakulóban van, hogy mikor melyik kifejezést kell használni. Gyakran tapasztalom, hogy 11 órakor a diákok még Jó reggelt-et kívánnak. Ha szólok, hogy ebben az órában talán mégsem kellene így, az a válasz, de nem régen keltek fel. Úgy tűnik, mintha mostanában szó szerint értenénk mindent, pedig a reggel akkor kezdődik, amikor a Nap felkel, és nem akkor, amikor az ember (diák) felébred.

A köszönésformák gazdagsága közösség- és területfüggő volt, esetenként rangot, jogot mutatott, ma inkább a kor és a nem jelzője ott, ahol még köszönnek egymásnak az emberek. A köszönésformák divatjelenségek is, melyeket befolyásol a kulturális-politikai élet (Előre!), a vallási szokások (Dicsértessék!). 

Feltűnő jelenség napjainkban, hogy a minőségi jókívánságok (jó, egészség, szerencse, áldás, békesség) átalakulnak inkább formai, esztétikai kívánságokká: Szép napot, Könnyű napot, Kellemes napot. Egy ideje életünk más területén is azt tapasztaljuk, hogy a forma fontosabb lesz a tartalomnál, a külcsin a belbecsnél. 

Én magam a köszönési és köszöntési formulák átalakulásában a megváltozott értékrendszerű ember igazodását látom: nem az üdvözlés marad el, a szómágia is funkcionál, hisz valamilyen pozitív irányba kívánja meg befolyásolni a másik ember életét, csak a tartalom változik: a jónál fontosabb lesz a szép, az áldottnál a kellemes. 
Ne legyen hát zavaró, ha Szép jó reggelt kívánnak nekünk, ha az 7,19-kor történik, és azt se bánjuk, ha További szép napot formával köszön el a műsorvezető délután! De akit ez zavar, nyugodtan használhatja a hagyományosabb, megszokottabb kifejezéseket. A lényeg, hogy köszönjünk egymásnak!

Magyari Sára



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!