Újságíró- és operatőr szakos diákokkal filmeztünk

2016. július 18. 09:35

Új MÚRE-projekt zajlott a hétvégén, július 15-17. között Kolozsváron. A Médiaiskola a televíziós dokumentumfilm gyártásának rejtelmeibe vezette be a fiatalokat: miközben Reményik Sándor életének kolozsvári helyszíneit követtük, új arcát is megmutattuk.

 

 

 

 

Szövegegyeztetés felvétel előtt

A gyakorlat vezetői: Simonffy Katalin televíziós szerkesztő, médiaoktató és Csibi László rendező-operatőr. Az ő irányításukkal tanult szakmát a Babeș-Bolyai Tudományegyetem két másodéves operatőr szakos hallgatója, Varga Norbert és Csipkés Előd, valamint Sárosi István, harmadéves újságíró-hallgató.

Az ötletgazda, Simonffy Katalin évek óta forgat diákokkal, különböző helyszíneken. A Médiatábor szerinte telljesen mást ad, mint az elméleti oktatás vagy akár az egyetemi hosszabb-rövidebb gyakorlatok. „A terepmunka olyan dolgokat hoz elő, amelyeket nem lehet könyvből megtanulni: leírhatom a leendő újságíróknak, hogy rövid mondatokban kell fogalmazni, de a felvételkor sokkal egyértelműbb, hogy miért. Az operatőröknek pedig boldogulniuk kellett a helyszíneken a forgalomban, gyalogosok és autósok között, napsütésben és szemerkélő esőben is.”

Operatőrök bevetésen

Csibi László vezető operatőrként, hangmérnökként és rendezőként is közreműködött, valamint ő irányítja a film vágását, végleges formájának kialakulását.

 

 

Az evangélikus templom és egykori iskolája udvarán

A készülő rövid dokumentumfilm a „templom és iskola költőjének” kevésbé ismert arcát mutatja meg. Emellett, a werkfilm oktatóvideóként szolgál majd a következő gyakornokoknak.

A prokjekt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg.

A forgatást Rácz Éva dokumentálta



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!