Csíkszereda: Közgyűlés a Megyeházán

2018. március 26. 21:18

A tavalyi tevékenység értékelése mellett az idei tervek szerepeltek a MÚRE idei Közgyűlésének napirendjén Csíkszeredában.

Szűcs László, Gáspár Sándor, Rácz Éva, Szucher Ervin a Közgyűlésen   Fotó: Forró László

 

Hamisítatlan téli környezetben tartotta szokásos tavaszi közgyűlését március 23-án Csíkszeredában a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A kiadós hajnali, majd egész napos havazás néhány nappal húsvét előtt még a házigazdák számára is szokatlan volt.

A Megyeháza kis tanácsterében mintegy húsz tag jelenlétében a napirend elfogadása után előbb az egyesület 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról hangzott el az elnöki beszámoló, majd a cenzori jelentés. Ezek elfogadása után foglalta össze Rácz Éva elnök a tavalyi eseményeket kiemelve, hogy folyamatos támogatónk volt 2017-ben is a BGA Zrt. valamint az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. Mint elhangzott, a Kárpát-medencei több magyar újságírószervezetek alkotta Média Önszabályzó Testületben a múlt évben adta át a MÚRE a soros elnökséget a magyarországi Sajtószakszervezetnek, miután sikerült felvenni a tagok sorába a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületét is. A további programok kivonatát kronologikus sorrendben említjük:

január 11. Brassai-2015 Sajtófotó-kiállítás Marosvásárhelyen;

január 20. Erdélyi médiajelentés címmel konferencia, majd kerekasztal-beszélgetés Kolozsvárott (szervező: KAB – Kolozsvári Akadémiai Bizottság);

február 1. A Brassai-2016 sajtófotó pályázat kiírása;

február 3. filmvetítés klubesten Marosvásárhelyen (Görgény vára és kastélya);

február 4. PRESSing kupa, Marosvásárhelyen;

február 12. kötetbemutató Besztercén (Hol vagytok, temesvári magyarok?);

február 18. Csíkszereda, a Brassai-díj és további elismerések átadása, kiállításmegnyitó a megyeházán;

március 7. Csíkszereda, kiállítás a MÚOSZ 33. Sajtófotó pályázat anyagából;

március 15. A MÚOSZ Aranytoll-díját vette át a MÚRE javaslatára tagtársunk, Szabó Zsolt;

március 23. Csíkszereda: A Szabad Sajtó Napja Székelyföldön (HMT);

március 25. közgyűlés Kolozsváron;

március 28. Marosvásárhely: Bodor Pál megemlékezés (közösen az egyetemmel) filmvetítéssel;

április elején: Az EMKE Spectator-díjat adományozott Nagy Miklós Kundnak, a Népújság szerkesztőjének;

május 11–14. KMÚEK-találkozó, Kárpátalján;

május 15–16. részvétel a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) győri kongresszusán;

május 22. Brassai 2016 sajtófotó-kiállítás megnyitása Bukarestben;

május 24. Media vs. User Generated Content – konferencia, Kolozsvár (társszervezők: BBTE Újságírás Intézet, Medea Egyesület, Minerva Művelődési Egyesület);

június: csatlakoztunk a román újságírók által indított Respect mozgalomhoz;

július 7-9. Riporttábor Déván (Hunyad megye);

július második fele: a MÚRE tagjainak egy csoportja részt vett Vajdaságban a VMÚE szervezte riporttáborban;

szeptember 25. Temesvár: 20 éves a Körkép a végekről;

szeptember 29. – október 1. Őszi MÚRE-tábor: Adytól az adatokig (Székelyhíd, Bihar megye), az Egyesület szakmai díjainak átadása;

november 11. Hírcsatornák és a szórvány – Szórvány-napi találkozó, Kolozsvárott;

november 17–19. Sajtó és tipográfia ma, workshop – Nagyvárad, Posticum központ (Előadók: Benkő J. Zoltán, Szűcs László, Ujvárossy László);

december 19. Brassai–2016 Sajtófotó-kiállítás a Minerva-házban (Kolozsvár).

Minden hónap 13-án megjelent a NyelvVész rovat újabb írása a mure.ro honlapon.

*

Ambrus Attila elnök távollétében Szekeres Attila alelnök olvasta fel a Becsületbíróság 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Kisebb ügyek mellett igazán a testület november 8-i Állásfoglalása keltett komolyabb médiafigyelmet, melyben megállapították: „A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Becsületbírósága az újságírói etika megsértésének tartja a Transindex.ro portál főszerkesztőjének, Kulcsár Árpádnak november 5-én közölt Erdélyben nem merült fel senkinek a neve szexuális zaklatások kapcsán? Akkor íme egy történet című, illetve a november 6-án névtelenül posztolt Újabb fejlemények Váta Lóránd-ügyben, és néhány fontos kérdés tisztázása című írást, amelyek látszólag a #MeToo-kampányhoz csatlakoznak, azonban valójában nem intézményes hatalmi visszaélésről szólnak, így lejárató kampánynak minősülnek.”

Ezúttal is elhangzott, hogy a BB-nek érdemes előzetes megkeresések, beadványok hiányában is reagálnia a médiában tapasztalható, etikai szempontból kérdéseket felvető jelenségekre.

*

A Spectator Alapítvány tevékenységéről Karácsonyi Zsigmond leköszönő elnök tartott tájékoztatót a Közgyűlés tagjai előtt. Később, a Közgyűlés után a Spectator kuratóriumába két új tagot választottak Rácz Éva és Szűcs László személyében, majd előbbit elnökévé választotta a testület.

*

Következő napirendi pontként Rácz Éva ismertette a MÚRE idei költségvetés-tervezetét, illetve a tevékenységi tervet. Ez utóbbiban újdonságot jelent, hogy a területi tevékenység megerősítésére keretet különít el az Egyesület a tagsági díjakból befolyt összegből. Bármely megyéből pályázhatnak a kollégák olyan rendezvények finanszírozására, amelyen legalább 2-3 szerkesztőség munkatársai részt vesznek.

 

Javaslatként vetődött fel a könyvkiadási tevékenység megerősítése érdekében az egyesület bejegyeztetése kiadóként Bukarestben a Nemzeti Könyvtárban.

Szó esett a MÚRE weboldalának fejlesztéséről, ezen belül kérés fogalmazódott meg a tagok, a sajtóban dolgozók felé, hogy segítsenek adatokkal, észrevételekkel a Médiacímtár folyamatos frissítésében.

A tervek szerint az idei riporttábor a Szilágyságban lesz július első felében, s hasonlóan a tavalyi dévaihoz, ezúttal is újságíró szakos (BBTE) diákokkal együtt. Egyébként legutóbb a megyében 2001-ben volt MÚRE-rendezvény, Szilágysomlyón.

Október 12-13-án több év után ismét Gyergyószárhegy lesz az őszi MÚRE-tábor helyszíne.

November 10-én szórvány-napi tanácskozás helyszíne Kolozsvár vagy Marosvásárhely.

Terveink szerint, folytatódik a Sajtó és tipográfia workshop-sorozat, egy székelyföldi és egy Kolozsvár közeli helyszínen.

A közeljövőben további városokban tekinthetik meg az érdeklődők a tavalyi Brassai sajtófotó-pályázat anyagát (Nagykároly, Marosvásárhely, Bukarest), az idei pályázat fotóit elsőként a szárhegyi találkozón mutatjuk be.

Ugyancsak terveink között szerepel az együttműködési megállapodás megújítása Hargita Megyei Tanácsával.

*

Külön napirendi pontként foglalkozott a Közgyűlés az egyesület Működési szabályzatával. Az elkészült szöveget az eddigi módosítási javaslatokkal együtt kiküldik a tagsághoz, várva a további észrevételeket, s ezek összegzése után várhatóan az őszi Közgyűlés dönt az elfogadásáról.

Ugyancsak szóba került a MÚRE tervezett közhasznú szervezetté való tétele, az ügy jogi háttere, a lehetséges megoldások. (A témára visszatérünk.)

*

A területi és a megyei tevékenységek remélt megélénkítése kapcsán a téma napirendre vételét javasló Szűcs László arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg megoldatlan, illetve rendezetlen a megyei képviselet, az Igazgatótanács három, az egyes régiókat képviselő tagja mellett a legtöbb megyében jelenleg nincs az egyesületnek megbízottja. A javaslattevő szerint hasznos lenne eltolni a MÚRE tevékenységét a kisebb, helyi rendezvények irányába, akár a nagyobb rendezvények terhére. Az a javaslat is elhangzott, hogy ne szabjunk felső keretet a költségeknek a helyi tervékenységekre vonatkozó belső pályázaton.

A Közgyűlés úgy döntött május 1-ig ad határidőt az IT-n belül elsősorban a területi megbízottaknak, hogy javaslatot tegyenek: hogyan erősítenék a megyei képviseletet, továbbá kezdeményezzék helyi programok szervezését.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!