Sajtófotók a váradi várban

2018. január 17. 08:13

A Brassaï 2016 sajtófotó pályázat anyagából nyitnak kiállítást január 20-án, szombaton 16 órától Nagyváradon, a várban található múzeum fotótörténeti gyűjteményének kiállítótermében (A épület). 

A nagyváradi vár múzeummá alakított épületrésze


A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a tavaly immár másodízben hirdette meg sajtófotó pályázatát, melynek névadója a Brassóban Halász Gyula néven született, a harmincas években Párizsban világhírűvé vált fotó- és filmművész, Brassaï. A különböző kategóriákban (portré, szociofotó, sport, hírfotó stb.) meghirdetett pályázatra közel ezer fotográfia érkezett elsősorban Erdélyből – jelesül Hargita megyéből, amely a hazai magyar sajtófotózás fellegvárának tekinthető –, továbbá Magyarországról, a Vajdaságból, a a és Kárpátaljáról. A zsűri által kiválogatott fotókból mutatnak be most Nagyváradon 72 felvételt. Az esemény egyben díjátadó is, Váradon veszik át elismeréseiket néhányan a legjobbak közül, köztük a mostani pályázat fődíjasa is. Atárlatnyitó alkalmával mutatják be a pályázat zsürizett képeiből szerkesztett albumot.
A kiállítás a VI. Szathmáry Pap Károly Fesztivál részeként az Euro Foto Art Egyesület közreműködésével jött létre. A szombati megnyitón beszédet mond Tóth István AFIAP, az egyesület elnöke, továbbá Rácz Éva, a MÚRE elnöke és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a zsűri tagja. A Magyar Kultúra Napjának előrendezvényeként megrendezett tárlatnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A kiállítás február 19-ig látogatható, keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között.

 

A Brassai-fotópályázat támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!