Vaccság és briccsapat
2016. október 12. 01:06Olvassuk, halljuk innen-onnan, jól van az úgy is: a magyar ember tud magyarul beszélni, nem kell neki megmondani, mit hogyan mondjon. Ez így igaz is. Persze, mindenki beszéljen úgy, ahogy akar, meg főleg, ahogyan tud. Csakhogy vannak kiemelt beszédhelyzetek. Én azt szoktam mondani, hogy akinek kenyere a nyelv (pl. tanár, pap, színész, újságíró), az beszéljen érthetően.
Állásfoglalás
2016. október 10. 07:12A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Igazgatótanácsa szomorúan és aggodalommal fogadja azt a hírt, amely szerint felfüggesztették a legnagyobb példányszámú országos magyar politikai napilap, a Népszabadság megjelenését. Az újságíró-hivatás egészére nézve méltatlannak találjuk azt az eljárást, ahogyan a tulajdonosi döntést a munkatársak tudomására hozták, megakadályozva kollégáinkat napi alkotó munkájuk végzésében.
Román közszolgálat magyar mintára?
2016. szeptember 30. 10:17Aktualitás-központúvá alakítják át a közszolgálati televízió TVR1 csatornáját. A TVR2 nagyjából megőrzi mostani formáját, míg a TVR3 a regionális mellett a kulturális műsorok közvetítője is lesz. Erről az Országos Audiovizuális Tanács (OAVT) előtt beszéltek a közszolgálati televízió képviselői az őszi adásrács jóváhagyására szervezett meghallgatáskor.
20.000 lej diszkriminálásért
2016. szeptember 29. 07:45Megbüntette az Országos Audiovizuális Tanács a Radio ZU-t, mivel műsorvezetőik rasszista kijelentéseket tettek a kongói focistákkal kapcsolatosan.
Mondjuk, hogy mongyuk!
2016. szeptember 20. 10:24Kitörik az ember nyelve, ha két-három-négy egymás mellé kerülő mássalhangzót szeretne kiejteni. Erre nincs szükség. Az ejtéskönnyítés lehetőségével élnünk kell. Ezt kívánja meg a nyelv, a közérthető beszéd is. Magyari Sára sorozatának újabb része.