Az utolsó portré - búcsú Bárányi Ferenctől
2016. december 10. 11:26A MÚRE nyári, temesvári riporttáborában beszélgetett Bakó Zoltán kollégánk Bárányi Ferenc orvossal, íróval, egykori miniszterrel, felidézve Égbenyúló kockakövek című könyve történetét. A riportkötet december eleji temesvári bemutatóján hiányoltuk, s alig néhány nap múltán már a halálhírét olvashattuk. A portré egy részletével, egyetemi évei s Temesvárra kerülése történetével búcsúzunk a Bánság e nagyszerű, színes egyéniségétől.
Elment az ifjú doyen - búcsú Bernáth Lászlótól
2016. november 24. 09:50Lenyűgöző volt a derűje, nyílt tekintete. A romániai magyar sajtó számára pedig különleges ajándékot jelentett, hogy másfél évtizeden át kulcsszerepet vállalt a médiaoktatásban mint az Ady Endre Sajtókollégium műfajismeret tanára, szakmai tanácsadója, mentora.
A 86 éves korában elhunyt Bernáth Lászlótól Szűcs László búcsúzik.
Szórvány - média - nyelv: MÚRE-tanácskozás Nagyenyeden
2016. november 15. 09:31Nyelvében él a nemzet, tartja a mondás. A legveszélyeztetettebb erdélyi magyar közösségek, a szórványban élők számára ez fokozottan érvényes. A templom és iskola klasszikus párosa mellett az anyanyelvű média – illetve a politikai képviselet és a civil szféra – a nemzeti megmaradás egyik kiemelkedően fontos tartópillére.
Mégis mi a helyzet a szórványban? A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MURE) második alkalommal szervezte meg a hétvégén Nagyenyeden, a Magyar Szórvány Napja alkalmából tanácskozását a szórványsajtó helyzetéről.
Hamis barátok
2016. november 13. 08:29Hallom mostanában, hogy a Bagett úton történt ez meg ez. Bagett út? Ez nekem magyarul gyanúsan hangzik. Meg is nézem a várostérképet, hát románul valóban van olyan, hogy Aleea Baghetei. És valóban van olyan szó a román nyelvben, hogy baghetă, de magyarul ez kétféleképpen is fordítható: vessző, pálca, karmesterpálca és bagett, azaz hosszúkás kenyérféleség. Nálunk nem divatos eljárás ilyesmiről elnevezni utcákat, tereket. Ebben az esetben egy sajátos nyelvi jelenséggel találkozhatunk: román, magyar hamis barátokkal.
Nincs törvény: (még) van illeték!
2016. november 10. 08:40Nem hirdette ki az államelnök a rádió- és tévéilletéket is eltörlő törvénycsomagot. Ezt maga Klaus Iohannis mondta el ma az Active Watch által szervezett közvitán Bukarestben.