Tisztújítás Gyergyószárhegyen

2019. október 05. 02:12

Közgyűlést tartott október 4-én, pénteken a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Miután a jelenlévők elfogadták a második mandátuma végéhez ért Rácz Éva elnök, a két alelnök, Gáspár Sándor és Szűcs László, valamint az igazgatótanácsi tagok, Sarány Orsolya, Győrffy Gábor, Forró László és Szucher Ervin beszámolóját, titkos szavazáson választották meg az egyesület új tisztségviselőit.


Csend: (Zárszám)adás!

2019. október 03. 11:10

Öreg emberek szoktak zárszámadást írni – gondoltam magamban, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mégis, ez az a pillanat, amikor ismét el kell mondanom, mi minden történt az ellmúlt (kétszer) három évben. Ha csak annyit mondanék, „folytatása követekezik”, az is igaz volna.

Rácz Éva MÚRE-elnök leköszönő sorai.


MÚRE-ősz 2019

2019. szeptember 18. 09:35

Szakmai tanácskozásra és tisztújító közgyűlésre gyűlünk össze ismét a Hargita megyei Gyergyószárhegyen. A jól ismert környezetben ezúttal – az új elnökség megválasztása után – a sajtó nyelvének vizsgálatára vonatkozó projektünket indítjuk útjára. Utána ismét kirándulni hívunk mindenkit: ezúttal egy tanyára látogathatnak el a kollégák. Este pedig a szokásos ünnepi pillanattal zárunk: átadjuk a MÚRE idei nívódíjait.


Állásfoglalás: Hagyják dolgozni kollégánkat!

2019. szeptember 18. 10:29

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) megdöbbenéssel értesült róla, hogy szervezetünk tagját, a számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült Halmágyi Zsoltot az FK Csíkszereda vezetője kitessékelte a másodosztályos futballcsapat hazai mérkőzéseiről. Hallgassuk meg az érintettet!


Újragondolt tábor

2019. szeptember 15. 01:28

Szovátán és környékén dolgoztak 2019 szeptember 6-8. között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tagjai: az Egyesület Sóvidékre szervezte idei táborát. Itt sem a hangulat, sem a témafelhoztal nem lett sótlan, reméljük, a tervezett portrékötet sem lesz az.